VÁLTOZNITUD

Amikor elkészülnek és kezembe veszem, már csak abban reménykedem, hogy most nem hat annyira mélyre. Mert ha a friss igazolványképemre ránézek, mindig azzal próbálkozom, hogy elhiggyem, ez nem én vagyok. Évek múlva sem így fogok kinézni, biztatom magamat, mert alapvetően nem akarnék szemmel verni embert, ezeken a képeken meg mintha ezt mutatnák belőlem.

Aztán most előkerültek a régi képek, és valamiért most azért voltam hálás, hogy valaha így néztem ki.

Aztán elmentem egy automatába, mert megvolt bennem az az ötlet, hogy a változást, ami azóta eltelt egy friss képpel pecsételjem le. Gondoltam milyen jó ötlet, ha a változnitudásról szóló honlapom bemutatkozó oldalán illusztrálva is követhető a honnan hová állapot. Az igazolványképek beállítása mindig ugyanaz, tehát nem tereli el semmi a figyelmet, ha a változás folyamatát akarjuk e fajta dokumentációból megérezni.

S megint az történt! Néztem a képet, s nem akartam, hogy én ez legyek. Vállalhatatlan volt. Nyilván csak a magam számára.

Ezért elmentem egy fényképészhez, hátha jobbat hoz ki belőlem, mint egy gép. Hála Istennek egy korombéli nő volt a fotós. Jól csinálta. Ezt már tudtam vállalni és feltettem az utolsó helyre a bemutatkozó oldal montázsába.

Megkönnyebbültem. Az ötletet még mindig jónak tartottam, a kivitelezés is valahogyan csak sikerült.

De azt tényleg nem értem, miért vagyunk olyan elszántak, amikor a fényképezőgépre fókuszálunk. (Azt gondolom nem csak én, mások is rettenve néznek magukra az igazolványképeken, legalábbis ez gyakori társasági téma.)

Amit viszont még ennél is kevésbé értek, hogy miért tetszettek most a régiek? Több tíz éve nem nagyon láttam őket, ennyi idő után újra kezembe véve, egyszerűen nem kiáltottam ordas farkasért, hogy miért mutat ádáznak. Sőt, egyszerű, figyelmes fiatalnak láttam magam.

Legyen így! Mármint remélem, hogy így volt.

Nagyjából jó volt az alap? Csak ne rontsam el, az idő fogaskereke szabad belém vágjon, csak ne pucoljon merevre, mondogatom magamnak (nevetve)!

Szembenézés, mint kötelesség, megidéződhet amikor felkérnek, hogy nézz a lencsébe? Másik: a múlt tényleg mindent megszépít?