Facebook csoport tapasztalatok – Tegnap találkoztam egy rendes emberrel!…

Tegnap találkoztam egy rendes emberrel! Nem indult be a kazán, akkor, amikor már hirtelen hideg lett. Most, amikor szeptemberben hirtelen 30 fok helyett 12 fok lett. Amikor már a napkollektor nem tudott dolgozni. Jó lett volna meleg víz. A város közismert, hozzánk régóta járó kazánszerelőjének felesége, azt mondta, karbantartási szezon van, tehát két hét, majd szólnak ha tud jönni. Kicsit, mintha az egészségüggyel találkoztam volna. Én vagyok a kiszolgáltatott, a rászorult, a szolgáltató el van veszve saját szolgáltatói fennsőbb érzetében. Az, hogy ők szolgáltatnak, hogy értem vannak, az már nem játszik szerepet, sem a válaszukban, sem a hanghordozásukban.

Ez a rászorultságérzet már egy ideje megvolt velük kapcsolatban, de lusta voltam más szerelőt keresni, kivártam mindig, s végülis mindig össze is jött. Ehhez persze az kellett, hogy sokat voltam otthon.

Most kicsit keményebb volt a helyzet, mert  hideg volt, melegvíz sehol. Utánanéztem a helyi facebook csoportban, megjelenik-e valahol a bejegyzésekben „gázkazán”. Megjelent, valaki két éve keresett és ketten is írták egy férfi nevét. Utánanéztem, telefont nem találtam, messengeren ráírtam. Hétvége volt, gondoltam, ez nem zaklatás, majd ír, ha dolgozik. És írt. Azt írta, hogy bár vasárnap nem szokott dolgozni, de adjam meg a számom, majd hív. És hívott és már indult is.

És nem volt fennhéjázás, nem volt ledorongolása az előző karbantartónak, aki, mint kiderült a porszívózáson kívül mást is meg kellett volna tegyen. Csendben ezt-azt megcsinált, amitől a kazán már jobb állapotba kellett kerüljön, de nem volt elég. Elmondta, nem a kazánszerelés a specialitása, de ismert valakit, jó barátja, és jön, ha vele tud beszélni.

És ma jött, és kitalálták, mit kell még kitisztítani. A kazán több, mint 20 éves, ennek az alkatrésznek a tisztítása már tényleg nem az éves karbantartás része, de a sok év kosza volt. És nem volt szidva a kazán, nem volt az az állapot, amikor a szolgáltató érzékelteti, hogyha most meg is úszod, de légy folyamatosan résen, mert bizony fogsz Te még rászorulni az ő segítségére. Ehelyett figyelmesen örült, hogy időben kész lett, még én is el tudok menni oda, ahová aznap szerettem volna, sőt így szerethettem is.

Meglepődtem. Magamban. Mert nem erre voltam készülve. Ja, és az ár is inkább kevesebb volt, nagyjából egy sima éves karbantartás díja.

Szóval találkoztam egy rendes emberrel! Csak úgy, egy facebook csoport személyes, egyéni beírásával, ami nem a reklám helye volt.

Találkoztam egy rendes emberrel, s amik közben az én kétségeim voltak, mikor mi fog következő lépésben történni, az mind szétfoszlott, mert nem történt.

Ma eszembe jutott ezek után pár órán belül valami. Az, hogy hogyan tudok én is ilyen teljesen tisztán egy csoporttematikát hirdetni. Akinek arra van szüksége, amit én tudok adni, az fog örülni annak, amit meghirdetek. Akinek nincs arra szüksége, az meg gyorsan továbbmegy a hirdetésen.

Én legyek rendes ember. Nem szolgáltatok, nem szolgáltatást nyújtok, csak teszem azt, amire vannak olyan emberek, akiknek erre szükségük van.

Egyszerűen jobb lett a kedvem!

Van, hogy csak később tudod értékelni, hogy milyen jó emberrel találkoztál? Mikor ért ilyen utoljára, amikor valaki ember módjára csak tette a dolgát, de már ez is meglepett a sok rossz tapasztalat után?

Hozzászólás


Szeretnéd, ha az új bejegyzéseket is elolvashatnád?

by WordPress