El kellett ma nyomjam. Az utolsó cigarettát.
Voltak elképzeléseim, mikor fogom megtenni. Majd amikor lesz munkám, vagy amikor sikerül költöznöm.
Mindkettő olyan helyzet, amiből egy is elég egyszerre az életedben. Aztán, egy nap jött egy harmadik döntés.
El kellett magamnak mondjam, mi a párkapcsolat. El kellett magamnak mondjam, miben sérültem attól, hogy magyarázkodnom kellett.
Kellett értsem, hogy nem maradhatok abban, ami volt.
Aztán ez a döntés is megtörtént. Nem olyan régen.
Ma meg hirtelen elnyomtam végre az utolsó cigit.
Mert semmit nem ad füstölni, csak elvesz. Elveszi a hangomat, elveszi a szabadságomat. Ad egy merengést, jönnek ilyenkor intuíciók, de reggelenként éreztem a torkomban, és éreztem a kezemben, ami akkor is nyúlt utána, amikor nem is kívántam.
Rászokás. Mondod. Megszokás. Mondom.
Ma letettem ezt a megszokást. Megláttam magam, hogy mennyit adtam. Megláttam magam, ahogy akartam egy kapcsolatot és mennyi mindent tettem érte. Ezt kellett magamban meglássam, s most már nem magyarázkodok másoknak.
Az emberek körülöttem nem veszik észre, amikor adok, mert az természetes.
Amikor elnyomtam a cigarettát, azt vettem észre, amit mások nem vesznek észre. Mert én elfelejtettem mutatni, és mert az nem is olyan könnyű, adni csendben kell. Viszont gyakran a szemükből magyarázom magam.
—————-
El kell mondjam, azóta eltelt kis idő, az a ma nem tegnap volt. Az az utolsó cigaretta állapot visszajött azóta. Nem volt az utolsó, kell még dolgozzam magamban, cigarettával kapcsolatban, magammal kapcsolatban.
Vannak ilyen élményeid, amikor valami nem ereszt? Valami, ami jólesik a pillanatban, de elvesz belőled, s nagyon?
VÁLTOZNITUD 
Hozzászólás